HOGYAN SÜSSÜK ÉS EGYÜK A SÜLT KRUMPLIT?

Sokan félnek a burgonyától, attól tartva, hogy túl sok energiát és szénhidrátot tartalmaz, a sült krumpli meg sok zsírt, mivel a sütéskor nem kevés olajat szív magába. A jó hír az, hogy van néhány trükk, ami révén ez a fajta aggodalom csökkenthető. Nem szabad elfeledni azért, hogy a mennyiségre és a gyakoriságra ettől még oda kell figyelni.

Tippek az ideális sült krumplihoz

Ahhoz, hogy kellően ropogós sült krumplit süssünk, érdemes a „C” jelölésű burgonyát vásárolni. A sütőolajhoz olyan olajat válasszunk, ami jól bírja a magas hőfokot, ilyen például a napraforgó- vagy a repceolaj.

Fontos a burgonya megfelelő előkészítése is. Hámozás, szeletelés után kb. 15 percig áztassuk hideg vízben, majd töröljük szárazra és csak ezt követően süssük meg! 1 liter forró olajhoz elegendő kb. 100 gramm burgonyát (ez kb. egy kisebb burgonyának felel meg) a serpenyőbe tenni a hatékonyabb sütés érdekében. Az aranybarnára sült burgonyát csepegtessük le, majd tálaljuk minél frissebben!

A használt olajban, alapos átszűrés után, még süthetünk pár alkalommal, de ne várjuk meg, hogy már füstöljön! Gyűjtsük egyben a már feleslegessé vált olajat, és adjuk le egy olyan benzinkúton, ahol vállalják a további elszállítást, újrahasznosítást, de semmiképpen se öntsük a WC-be vagy a lefolyóba, mert dugulást okozhat.

Tippek cukorbetegeknek

A főtt burgonya és a burgonyapüré glikémiás indexéhez (vércukorszintemelő képességéhez) viszonyítva jobb választás a sült burgonya, mivel az olaj lassítja a szénhidrátok felszívódását, így laposabb vércukorgörbét eredményez. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy a sült krumpli legyen mindig a köret. Érdemes csak fél adagot szedni, a másik felét salátával, zöldségkörettel kiegészíteni, így a rostok tovább lassítják a vércukorszint emelkedését. Még jobb, ha a bő olajban sütés helyett egy vékonyan kiolajozott tepsiben sütjük meg a burgonyát, így kisebb lesz a zsírtartalma is.

Tippek vesebetegeknek

A burgonya káliumban gazdag zöldség (34 mg/100 g), emiatt a vesebetegek számára csökkentett mennyiségben javasolt. Sütés előtt érdemes vízbe beáztatni a már meghámozott, felszeletelt burgonyát, majd az áztatólevet utána kiönteni. Ezzel némileg csökkenthető a kész étel káliumtartalma. Csak óvatosan sózzuk, inkább használjunk egyéb fűszereket vagy sómentes ételízesítőket! A ketchup káliumtartalmát (kb. 600 mg/100 g) is vegyük figyelembe, ezért csak kis mennyiséget használjunk belőle!

Bár ebbe ritkábban gondolunk bele, az utóbbi években merült fel, hogy az élelmiszeripari tartósításra használt foszfát mennyiségéről sem szabad elfeledkezni a vesebetegeknek. Többek között a gyorsfagyasztott burgonyáknál is alkalmazzák ezeket a fagyasztás és sütés okozta károsítás megelőzésére. Éppen ezért, azon ritka alkalmakkor, ha vesebetegként sült krumplit sütünk, szánjuk rá az időt és válasszuk a friss burgonyát alapanyagként!

Schmidt Judit dietetikus (Youteefool)

2021.07.21.

EHETŐ VÍZ

EHETŐ VÍZ

A kánikula idején különösen, de az év minden további napján is fontos odafigyelnünk a szervezetünk...

read more
Share This